|
A szülők számára maradandó élmény, amikor kisbabájuk először rájuk mosolyog, később, amikor elindul, vagy az első szavakat kimondja. A játszótéren beszélgetve az anyukák sokszor büszkén mesélik is egymásnak, hogy gyermekük mi mindent sajátított már el. Persze, ilyenkor a szülő hajlamos saját gyermekét a többiekhez hasonlítani. Gyakran hallhatunk olyan, vagy hasonló félmondatokat a játszótér mellett elhaladva, hogy „Pistike korábban elindult ám, mint a többiek”.
|
|
Egy jelentős orvoscsoport alapítójaként fontos volt számomra, hogy gyermekeim 3 -6 éves korig biztonságos és kreatív környezetben bontakoztathassák ki képességeiket. Magyar anyanyelvűként a Montessori Mária Kétnyelvű Óvoda és Bölcsődében mindkét gyermekem oly sikeresen fejlődött, hogy egy nemzetközi iskolában kezdhették meg az alsó tagozatot, amelyben nagyon szépen teljesítettek.
|
|
|
Az utazás kapcsán felmerülő panaszok esetén a belső fül nagyon gyakori zavaráról van szó, mely ismétlődő mozgások kapcsán alakul ki. Előfordulása főként autóban, hajón vagy repülőgépen várható.
|
|
|
A középfülgyulladás igen gyakori betegség, különösen azoknál a kisgyerekeknél, akiknek gyakran folyik az orruk. A legújabb kutatások szerint a kisgyerek náthája az esetek 61 százalékában fertőzéses középfülgyulladás végződik.
|
|
A magasvérnyomás betegség sajnos nem minden esetben okoz panaszokat, így nagyon sokszor véletlenül kerül felismerésre. Már az úgynevezett fehérköpeny hypertonia is jelzés értékű. A magasvérnyomás betegség napjainkban már 24 órás vérnyomásmérő monitor felhelyezése segítségével diagnosztizálható biztonságosan. Mielőbbi diagnózisra törekszünk a hypertonia cardiovasculáris rizikót fokozó hatása miatt. A rendszeres szűrővizsgálatok nagyon fontosak. Sajnos gyakran találunk fiatalkori hypertoniát, így az iskolaorvosok és sportorvosok szerepe alapvető fontosságú.
|
|
|
|
<< Els < Elz 1 2 3 4 5 6 7 8 Kvetkez > Utols >>
|
| Tallatok 55 - 63 / 72 |